Home / Közélet / Lemondott a legrégebben hivatalban lévő Polgármester

Lemondott a legrégebben hivatalban lévő Polgármester

58 év rendületlen szolgálat után lemondott tisztségéről Veresegyház polgármestere Pásztor Béla.

A települést 58 éve irányító Pásztor Béla a képviselő-testület mai ülésén – február 21 – 2023. február 28-i hatállyal lemondott polgármesteri tisztségéről.

Pásztor Béla veresegyházi szolgálatát 1963-ban, éppen 60 évvel ezelőtt kezdte, amikor a 25 éves fiatalember elvállalta a Művelődési Ház irányítását. A mindig tettre kész vezetőt 1965-ben felkérték tanácselnöknek. Rövid gondolkodás után elfogadta a feladatot és 1965. szeptember 1-jén ki is nevezték az akkori község tanácselnökének. A falu fejlődése érdekében mindent megtett, az emberek az általa szervezett és vezetett társadalmi munkák sorozatával építették a települést. Az összefogásnak és a lakosság kétkezi munkájának köszönhetően lett orvosi rendelő, iskola, benzinkút, posta, épültek utak és járdák Veresegyházon. 

A rendszerváltozás után nagy fölénnyel nyerte meg az első polgármester választást – ahogy, azóta is az összes önkormányzati választást – és lett tanácselnökből 1990. október 12-től Veresegyház polgármestere. Immár 33 esztendeje látja el a polgármesteri tisztséggel járó feladatokat, tanácselnöki időszakát is beleszámítva, összesen 58 évnyi településvezetői munkásságával magyarországi rekorder. Munkájának egyik mérföldköveként 1999. július 1-jén Veresegyház városi rangot kapott.

Pásztor Béla hat évtizedes áldozatos munkássága nyomán az egykor „Kenyértelen Veresegyház” címmel illetett szegény sorsú falu mára a budapesti agglomeráció és az ország egyik legdinamikusabban fejlődő településévé vált.

A polgármesteri tisztség betöltéséről – időközi polgármester választáson – várhatóan 2023 májusában dönthetnek a veresegyháziak. Az új polgármester megválasztásáig a főállású alpolgármester, Cserháti Ferenc látja el a polgármesteri feladatokat.

Veresegyház, 2023. február 21.

Veresegyház Város Önkormányzata
H-2112 Veresegyház, Fő út 35.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat