Vannak biztos jelei a tavasznak: megérkeznek a fecskék, rügyeznek a fák a Népligetben, és hirtelen „felébrednek” a polgármesteri Facebook-oldalak. Kőbánya utcáin is különös jelenség tanúi lehetünk: az évekig tartó diplomáciai csendet és a hivatal falai mögötti „stratégiai nyugalmat” felváltja a lájk-vihar és a minden bokorban ott termő átadás-átvétel. Ismerős?
Érdekes dolog a politikai emlékezet. A polgármesterünk (és valljuk be, a legtöbbjük, pártállástól függetlenül) úgy tűnik, abban a hitben él, hogy a választópolgár memóriája egy aranyhaléval vetekszik. Azt hiszik, hogy négy évnyi „láthatatlanságot” meg nem történtté tesz három hónapnyi intenzív posztolási kényszer.
A „Ghosting” vége: Amikor a lájk fontosabb az embernél
Évekig hiába vártuk, hogy a városatya feltűnjön a lakótelepek között, hogy személyesen nézze meg a kátyúkat a mellékutcákban, vagy hogy csak úgy, protokoll és sajtóstáb nélkül végigsétáljon a kőbányai piacon. A válasz ilyenkor mindig a „rengeteg munka” és a „feszített időbeosztás”.
De láss csodát! Ahogy közeledik a választás napja, hirtelen kiderül, hogy mégis van idő. Van idő minden óvodai ünnepségen ott feszíteni, van idő minden lefestett pad mellett szelfizni, és van idő napi tíz posztban üzenni a „népnek”. Persze tudjuk: nem ő posztol. Profi marketingesek mérik ki patikamérlegen a mondatokat, és hivatásos fotósok keresik a legelőnyösebb szöget, hogy a polgármester pont olyannak tűnjön, mint aki „közénk tartozik”.
Egy óra az életünkből
Nem fogadjuk el azt a kifogást, hogy nincs napi egy órája. Egy kerület vezetőjének nem a pártközpontban, és nem is csak a reprezentatív irodában van a helye. A tisztelet ugyanis nem egy kampányidőszakra szóló bérlet. Aki öt évig a bizalmunkból él, attól elvárható lenne, hogy ne csak akkor keressen minket, amikor a szavazatunkra fáj a foga.
A választó ugyanis nem egy statisztikai adat a pártközpont Excel-táblájában, hanem egy hús-vér ember, aki négy évig hiába várta a megoldást a zajra, a mocsokra vagy a közlekedési káoszra. Az a hirtelen jött kedvesség és a kampányízű „odafigyelés” nem tisztelet, hanem sértés. Azt üzeni: „Azt hiszem, ennyivel is beéred, és elfelejted az elmúlt négy évet.”
A bizalom nem lájkokban mérhető
Kőbánya nem egy díszlet a következő kampányvideóhoz. Ez az otthonunk. A valódi polgármesteri teljesítményt nem az utolsó száz méteren leadott sprint, hanem a négy éven át tartó maraton méri le. A hitelesség ott dől el, hogy ott volt-e akkor is, amikor nem villantak a vakuk.
Kedves Polgármester Úr! A Facebook-posztok mögött hús-vér emberek élnek, akik pontosan emlékeznek, ki volt ott mellettük a hétköznapok szürkeségében, és ki az, aki csak a választási plakátokról mosolyog vissza rájuk. Mert a szavazó lehet, hogy türelmes, de egyvalami biztosan nem: hülye.
