Home / Vélemény / Választási tanácsok

Választási tanácsok

Asztalos Árpád

Egy dolgot tisztázzunk. Hiába vannak látszólag tisztességes képviselőjelöltjei a Fidesznek, a szavuk nem ér semmit.

Ugyanis a Fidesz nem demokratikus szervezet, hanem egy maffia, ahol a főnök dönt el mindent. Tizennégy éve tapasztalom testközelből, hogy a fideszes képviselők magánemberként mondhatnak bármit, de amikor hivatalosan kell dönteniük – szavazniuk a közgyűlésben – bármilyen ügyben is, akkor minden esetben úgy szavaznak, ahogy azt a központban meghatározták nekik. Egyszerűen nincs lehetőségük az önálló döntésre egy adott ügyben, a helyi közösség akaratának megfelelően. A Fidesz egy hierarchikus képződmény, amiben a tagok minden tekintetben hűséggel tartoznak a felső vezetéshez, amelyet pedig Orbán Viktor irányít, teljhatalommal.

Ez pedig azt jelenti, hogy minden szinten, legyen az kormányzati vagy önkormányzati, nem a fideszes képviselő akarata, józan esze dönti el, hogy a köznek mi lenne a jó, hanem a Vezér. Ezért mára egyértelművé vált, hogy amennyiben a szavazó fideszes jelöltre szavaz, úgy nem a saját és a közössége érdekeinek segítőjére szavaz, hanem egy olyan valakire, aki egy bűnbanda kiszolgálója, képviselője. Mindebből fakadóan az sem érthető, hogy egy tisztességes embert mi késztet arra, hogy 2024-ben még mindig a Fidesz színeiben induljon egy választáson. Vajon a pénz, a hatalom igénye, vagy egyszerűen a naivitás?!

Tehát mi a közvetlen cél? Eltüntetni a Fideszt minden önkormányzatból, amennyire lehetséges. Ezért azokra kell szavazni, akik a legnagyobb eséllyel nyerhetnek egy-egy körzetben a fideszes jelölt ellen.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat