Kerékpáros emléktúra Isaszegre
A Mozdulj Kőbánya rendezvénysorozat keretében a Kőbányai Önkormányzat a Kőbányai Torna Club, valamint a Vuelta Sportiroda közreműködésével az idei esztendőbenElolvasom
A Mozdulj Kőbánya rendezvénysorozat keretében a Kőbányai Önkormányzat a Kőbányai Torna Club, valamint a Vuelta Sportiroda közreműködésével az idei esztendőbenElolvasom
Lomtalanítás Kőbánya április 8-16. A lakosság minden évben igénybe veheti az FKF Nonprofit Zrt. éves, meghatározott időpontban történő, külön díjazásElolvasom
Arold Péter Oldalunk csoportjában osztottunk meg egy másik kerületi csoport bejegyzését, mely egy a kerületben is tevékenykedő „vállalkozó” munkáját „dicséri”.Elolvasom
A kőbányai rendőrök keresik a képen látható ismeretlen férfit, aki február 15-én egy kőbányai, Bihari utcai lakásban szexuális erőszakot követettElolvasom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A férfi 2019. márciusElolvasom
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet egészségügyi támogatásra, a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás,Elolvasom
Kihirdették a Közlekedési Múzeum új épületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázat eredményét A Közlekedési Múzeum új helyszínén, a kőbányai volt ÉszakiElolvasom
Február 18. 08:00 – március 14. 18:00-ig sávlezárásra kell számítani Kőbányán A X.,Vaspálya utcában a Gyömrői út irányában az Ihász utca utánElolvasom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatokElolvasom
Építészeti eszközökkel és megoldásokkal segíti a bűnmegelőzést az a mintaprojekt, amelyet a 10. kerületben, a Kolozsvári-Ónodi utca sarkán található területenElolvasom
Arold Péter Kőbánya alsó sosem a jól neveltek társasági körének találkozó helye, így az állomás szomszédságában lévő Liget söröző semElolvasom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/84/2019. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok alapjánElolvasom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/225/2019. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. AElolvasom
Lakatos Erzsébet Dorina „2019. január 18-án 21 óra 30 perckor ferencvárosi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról,Elolvasom
Azonosította a rendőrség a szerda esti Ráday utcai kollégiumtűz egyetlen áldozatát: az elhunyt Farkas Zoltán veszprémi informatikus mérnök volt, négyElolvasom
Tűz keletkezett egy többszintes lakóépületben Budapest IX. kerületében szerda este, a Markusovszky téren, közölte a Katasztrófavédelem. A tűzhöz nagy erőkkel vonulnakElolvasom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100-157/47/2019. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 67 éves Storozinszki József eltűnéseElolvasom
Kedves Kőbányaiak! Vállalkozásunk gyógypedikűrösök továbbképzésével foglalkozik Kőbánya-Kertvárosban. Magas szintű tudást adunk át már végzett, gyakorlott kollégáinknak és ezekhez a hamarosanElolvasom
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. január 16-án reggel megjelentek a 45 éves budapesti N. Zsolt kőbányai lakásán,Elolvasom
A Kőbányai Önkormányzat 2019. évben is ingyenesen biztosítja a meningococcus baktérium által okozott fertőző agyhártyagyulladás és szepszis elleni négykomponensű védőoltást.Elolvasom
A Kőbányai Önkormányzat többéves hagyományát folytatva ismét meghirdeti a „Kőbánya számít Rád” szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázatot. A pályázat benyújtásánakElolvasom
Vasárnaptól ismét teljes útvonalukon járnak a 24-es, 28-as és 37-es villamosok – tudatta a BKV Zrt. az MTI-vel. A közleményElolvasom
A Kőbányai magazin az APEV Média-MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |