Halál a Hős utcánál
Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. október 9-én 19 óra 30 perckor Budapest X. kerületében, a Hős utca és a PongrácElolvasom
Táskát lopott, keresik
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/2629/2018. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Elolvasom
Bizonyítási kísérlet miatt tilos megállni!
Bizonyítási kísérlet miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. október 2-án Budapest X. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezőteket és azElolvasom
Az élet megy tovább
Nem sikerült a Momentum jelöltjének a Fidesz legyőzése a 6. számú választókörzetben. A Fidesz-KDNP jelöltje, Szilágyi-Sándor András nyerte a mostElolvasom
A székrekedés okai
Gyakran kerül tévesztésre a székrekedés és a kemény széklet ürítésének megnevezése. Székrekedés a kemény, kis mennyiségű (50 g/nap) széklet ürítése, vagyElolvasom
A Kőbányai Önkormányzat fellép a repülőgépzaj ellen
Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fordul, valamint megbeszéléseket kezdeményez a HungaroControl Zrt.-vel a Kőbányai Önkormányzat annak érdekében, hogy vizsgálják felülElolvasom
Ma is lesz forgalomirányítás a kerületben
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. szeptember 26. és szeptember 28. között Budapest X. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti aElolvasom
Szeptember 30-án időközi a 6. számú választókörzetben
Arold Péter A Főváros X. kerületében, Kőbánya 6. választókörzetében azért kellett időközi önkormányzati képviselő-választást kiírni, mert a fideszes Gazdag FerencElolvasom
Alapkő letétel
Alapkő letételre került sor a Liget téri park ügyében. Kőbánya Önkormányzata ünnepélyes keretek között „indította” el a munkát a KőrösiElolvasom
Alvó embert fosztottak ki
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága 01090/2031/2018. bűnügyi számon kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen. AElolvasom
Idén, az őszi akció során 10 iskola környezetét tettük rendbe közös erővel
Régi hagyomány Kőbányán, hogy az önkormányzat, a KŐKERT Kft., a CIKK Egyesület és önkéntesek összefogásával évente kétszer, az áprilisi FöldElolvasom
Vélemény a Liget téri projektről
Vélemény lehetőség Róbert Kovács a Momentum színeiben induló Kőbánya 6-os sz. választókörzetének képviselő-jelöltjétől, a Liget téri projekttel kapcsolatban. „Egyre több környékbeli lakóElolvasom
Van még hely?
Arold Péter A 80-as évek legelején, még a sorkatonai szolgálatom (határőrség) megkezdése előtt a Bajcsy-Zsilinszky kórház kertészetében dolgoztam közel 5Elolvasom
A képviselőjelölt újabb megmozdulása a körzetéért
Kovács Róbert a Kőbánya 6. számú választókörzetének az ellenzék által is támogatott Momentum jelöltje egy újabb akcióval mutatta meg, hogyElolvasom
Szeretnél életmódot váltani?
Változtass az eddigi szemléleteden, mindenben segítek neked. Egyet mondok: ha nekem sikerült neked is fog. Életmód programot kínálok, életépítéssel foglalkozom.Elolvasom
Formai hiba miatt érvénytelenek a kilakoltatások a Bihari úton. Egyenlőre
A Bihari utcai szociális bérház lakásait néhány éve újították fel 600 millió forintból, ám ekkor a leromlott állapotú épület szerkezetéhezElolvasom
Megújul a gimnázium tornaterme
Az Önkormányzat felújítja Szent László Gimnázium tornatermét az öltözőkkel és vizesblokkal együtt, a Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködésben. Az összes nyílászárótElolvasom
European Heritage Days Kőbányán
Kulturális Örökség Napjai – European Heritage Days önkormányzati rendezvényei Kőbányán Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala felújított épületének bemutatásaElolvasom
A Kőbányai Önkormányzat és a Robert Bosch Kft. településrendezési szerződést kötött
Képzési központ létesítése, kőbányai vállalkozások segítése, öt év alatt 1,25 millió eurós településfejlesztési hozzájárulás, közlekedési fejlesztések – ezt vállalta aElolvasom
Most akkor mi van?
Az alábbi MTI-s hírnek van némi kerületi vonatkozása, ha nem is úgy. De olvassuk. „Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt aElolvasom
Megint nyakláncot téptek le egy utasról
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/2060/2018. bűnügyi számonElolvasom
Készül a Darázsfészek!
Új kosárlabda csarnokot építünk a Harmat Általános Iskolában, a Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködésben. Amint a külső munkálatok befejeződnek kezdődik aElolvasom