Előtte a TEK-nek szállított védőkesztyűket az új beszállító

A kórházudvaron parkoló mobil CT-ben látják el a rákos és más súlyos betegeket a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, már ha fel tudják őket vinni a csúszós rámpán a kamion ajtajához. Ilyet állítottak üzembe például az ajkai kórházban, miután egy daganatos beteg belehalt, hogy az ottani, elavult gép olyan rossz minőségű felvételeket készített, amelyeken kivehetetlen volt a végzetes elváltozás. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban viszont szó sincs vészhelyzetről – írja a portál.

A X. kerületben található, nagy kórházi tömbben ugyanis van egy „CT és MR, illetve DEXA csontsűrűség vizsgáló” központ egy állandó, erre kialakított épületben. Több mint tíz éven át itt egy külsős szolgáltató, a Mediworld Plus Kft. végezte ezeket az úgynevezett képalkotó diagnosztikai eljárásokat, a szerződése viszont lejárt, a tavaly lefuttatott tenderen kiválasztott új szolgáltató pedig még nem kezdett működni.

A hvg.hu forrása szerint, ha egy CT-MR-DEXA-központban csak a gépeket cserélték volna le, akkor egy profi, erre szakosodott szolgáltató az új készülékek beüzemelését, az átállást már akár egy hét alatt meg tudta volna oldani. Úgy tudja, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban az előző cég „partner lett volna” abban is, hogy az általa kialakított berendezést egy megállapodás szerinti értéken átadja, hogy ne kelljen a nulláról újraépíteni mindent.

Az új szolgáltató kiválasztása viszont annyira elcsúszott, hogy információik szerint már a mobil CT előtti átmeneti időszak előtt is volt egy másik átmenet: az eddigi szolgáltató Mediworld Kft.-vel a hosszú távú megbízása lejárta után hónapról hónapra leszerződtek, így hosszabbítgatva a CT-, MR-szolgáltatást a kórházban.

Közben az új szolgáltatót az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), illetve az Egészségügyi Szolgáltató Zrt. egy olyan pályázat során választotta ki, amelyet  forrásaik több szempontból is furcsának neveztek. Például: egyáltalán nem kértek az indulóktól számottevő, ezen az egészségügyi területen szerzett tapasztalatot, referenciákat. a befutó végül a Kraft HD Zrt. lett. Az a cég, amelyik korábban a TEK-nek szállított textilárukat, a pályázati ismertető szerint a zubbonyoktól és taktikai bakancstól kezdve a derékszíjon át a pólókig, munkavédelmi kesztyűig mindent.

A teljes cikk itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük