Környezetvédelem

Továbbra is zérótolerancia

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

A kerületben sajnos sok olyan zeg-zug van, ami tökéletesen alkalmas illegális szemét lerakására. Kovács Róbert (Momentum) nem előszór teszi közzé bejárása alkalmaival felvett szemétdombokat.

A mostani “illegális szemétlerakó” még azt is megengedte magának, hogy saját családtagja fotóját is a szemét között tudja. Meg kell említeni, hogy korán sem biztos, hogy a képen látható gyermek édesapja a felelős. Manapság a vállalkozók egy-egy felújításkor bevállalják a sitt elszállítását is és annak végső nyughelyéről gőze sincs a megrendelőnek. Vagy ne legyek ennyire naiv?

A cikk a hirdetés után folytatódik

Honlapszerkesztés

 

A Zsombék utca mellett húzódó garázsok mögötti terület amúgy is elég rendezetlen, gazos és szemetes: a rálátás hiányát kihasználva egyik polgártársunk nagyobb mennyiségű bontási hulladékot helyezett el a napokban.
A történet a szokásos: otthon valami kisebb felújítási munka zajlik, konténert ezért nem érdemes hívni, ja meg az amúgy is pénzbe kerül. A keletkezett szeméttel kell kezdeni valamit, keressünk egy eldugott zöldterületet. Ilyenkor persze gyorsan bekerül a cuccba még ez-az-amaz, anya, rakom ki a sittet, ha van még valami, dobjad rá valamelyik szemeteszsák tetejére, osztjólvan.
A nagy kapkodásban aztán ilyenkor belekeveredik a szállítmányba olyasmi is, amit valószínűleg nem akartak kidobni.
A családi fotóalbum kincsei például.
Ha valaki felismeri a képeken látható fiúcskát, szóljon már az apukájának, hogy az elveszett fotók még megtalálhatóak a Zsombék utcai garázsok mögött. Ha jön érte, akkor legyen kedves a szemetét is elszállítani korrekt módon.

Olvassa el ezt is
Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács

Palkovics László vezetésével légiközlekedési és repülőgépipari tanácsot hozott létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kormányzati és vállalati szereplőkből Elolvasom

Ismét egy újabb természetvédelmi területtel gazdagodott Kőbánya!

Agócs Zsolt Ismét egy újabb természetvédelmi területtel gazdagodott Kőbánya! Még tavaly terjesztettem be három hasonlóan fontos Elolvasom

Kőbánya természetvédelmi területeit érintő M2 vasúti szárnyvonalról

Néhány információ és következtetés a Kőbánya természetvédelmi területeit érintő M2 vasúti szárnyvonalról A kettes metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötése Elolvasom

Állatkerti séta

Arold Péter Hírek Kőbánya Kőbánya egyik legforgalmasabb központja az Állomás utca és környéke. Néhány 100 méterre egymástól virul a kerület, Elolvasom

Uniós közbeszerzési eljárást írt ki a MÁV-Start

Húsz 200 és harminc 150 ülőhelyes új, zéró emissziós hibrid (kettős, 25 kV AC felsővezetékes és akkumulátoros üzemű) villamos motorvonat Elolvasom

Megéri NEM tudomást venni? Meg?

Grönlandon a klímaváltozás már ökológiai gyászhoz vezet, és egyre több helyen ez várható. Az Északi-sarkkörön jól le lehet mérni a Elolvasom

A közösség szelleme

Arold Péter A politikai hovatartozáson és szabad vélemény nyilvánításon túl nőve megint bebizonyosodott, amit én már oly régen tudok. A Elolvasom

Hol szedik össze a kidobott fenyőfádat a kerületben

Előd u. - Bebek u. sarok Kőrösi Csoma sétány (játszótér) Halom u. (Öregek Otthona) Cserkesz u. - Román u. sarok Elolvasom

Civil gondolatok a környezetről – SAZ írása

Néhány napja egy kis sétát tettem gyerekkorom kedvelt helyszínén, amit mi 'Városszéli-telepiek' (most 'Kőbánya-Kertváros') a '60-as években csak 'A Patak'-nak Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is