Reakció

Megérkezett a reagálás Kovács Róbert ellenzéki képviselő-jelölttől, melyet itt most  is közzé teszem. Mint azt megírtam A Magyar Idők online oldalán a képviselőjelölttel kapcsolatban lejáratónak tűnő cikk jelent meg, mely azt taglalja, hogy Kovács Róbert gyermekeket vert.

„A kormánypárti propagandamédiában megjelent rágalmazásokra – bár engem ők nem kérdeztek – szeretnék reagálni, hálistennek van rá mód és felület.
Röviden a tények.
A házunk mellett van egy lepusztult terület, ami egykoron játszótér volt, az utóbbi években inkább droghasználók és hajléktalanok látogatják. Ez is jelzi, hogy a drogprobléma Kőbányán sok évre tekint vissza, a helyzet a városvezetés kezei között pedig csak súlyosbodott. Kb. 5 évvel ezelőtt egy kora este két zavart viselkedésű kamaszgyerek tévedt be ide és hosszasan üvöltöztek, káromkodtak és botokat hajigáltak egymás felé. Fél órán át hallgattuk a cirkuszt, utána odamentem és – mi tagadás – erélyes hangon, indulatosan elzavartam őket. Erre elszaladtak és egyikük a kerítésen való átmászás közben felsértette az ujját.
Ennyi, pitiáner eset. De a kamasz édesanyja elhatározta, hogy márpedig ezért engem meghurcol, ahol csak lehet. Először a rendőrségen jelentett fel garázdaságért, majd miután az eljárás eredménytelenül ért véget, polgári pert kezdeményezett. A polgári per szintén megszüntetésre került.
És most ez a hölgy pont három nappal az időközi választás előtt előkerül és előveszi ezt a sokéves sztorit.
Milyen érdekes, hogy ennek a hölgynek a facebook-profilján bár semmilyen különös fideszes kötődés nincsen, mégis ismerőseire kattintva az elsők között jelenik meg az a Magosi Árpád névre hallgató közismert kamuprofil, melyet a környék fideszes képviselője, Mácsik András üzemeltet.
Milyen érdekes, hogy ez a hölgy pont a közelben lakik ahhoz a helyhez, ahol mindez történt és pont nem messze Weeber alpolgármester úr házától, aki mellesleg a Fidesz helyi elnöke és választási kampányfőnöke.
Milyen érdekes, hogy a helyi oldalakon az a Bárány Béla osztja meg a híreket, akiről köztudomású hogy szintén kamuprofil, csak még találgatnak az emberek, hogy az erre szakosodott és a helyi Fideszhez kötődő Melega Kálmán vagy maga Weeber alpolgármester üzemelteti.
Milyen érdekes, hogy a Fidesznek ebben a választási kampányban semmi válasza nincsen a kőbányai emberek, a kőbányai közterek problémáira, egyházi összeférhetetlenségbe keveredett jelöltjét pedig szabályosan rejtegeti a választók elől.
Ebből az egész rágalmazási kampányból egy dolog látszik tisztán: a Fidesznek nem Magyarország az első, nem Kőbánya az első, hanem a hatalom az első. Ezért mindenre képes, ha másképp nem megy, akkor lejárató kampányba kezd.
Egyeztetni fogok jogászokkal a lehetséges jogi lépésekről, mivel kvázi elítélt bűnözőnek állít be a fideszes propaganda egy választási kampány hajrájában. Más mondanivalójuk a kőbányai emberek felé nincsen.
Félnek. De ne hagyjuk, hogy megfélemlítsenek.
Vasárnap szavazás. Én ott leszek.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük