Home / Közélet / A képviselőjelölt újabb megmozdulása a körzetéért

A képviselőjelölt újabb megmozdulása a körzetéért

Kovács Róbert a Kőbánya 6. számú választókörzetének az ellenzék által is támogatott Momentum jelöltje egy újabb akcióval mutatta meg, hogy mit várna el egy önkormányzattól.

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS A MÁV HELYETT TAKARÍTOTTUNK

Ahogy ígértük, ma délelőtt néhány lelkes barátommal felszámoltuk a Vaspálya utcában a kőbányai önkormányzat és a MÁV által közösen üzemeltetett szeméttelep egy részét.
Nagyon érdekelne, hogy az összegyűjtött igen változatos összetételű szeméthalmot tulajdonosai mikor lesznek képesek elszállítani. Legutóbbi, Cserkesz utcai akciónk tapasztalata alapján nem vagyunk túl bizakodóak.
Kíváncsian várjuk, hogy mondjuk szeptember 30-ig sikerül-e ezt megoldaniuk, vagy abban a szégyenben maradunk, hogy választóink még azon a bizonyos jeles napon is gyönyörködhetnek a Vaspálya utcai szemétben, a Rece-Fice óvodába tartva…
Továbbá érdekelne, hogy Kőbányán melyik kocsma, italbolt, kisbolt vagy bármi árusítja a képeken is látható Orgoványi Jager műanyagüveges sört, mivel vélhetően ennek az egységnek a tulajdonosa hajigálja a Vaspálya utca félreeső részére ennek a sörkülönlegességnek az üres palackjait százszámra.
A kőbányai önkormányzat nagyon büszke arra az – egyébként valóban dicséretes – adatra, miszerint évente 30-40 millió forintot áldoz illegális szemét felszámolására. Javaslom, hogy a Kőbányai Hírek című önfényező propagandalap 180 millió forintos büdzséjéből irányítsanak át valamennyit erre a célra. Értelmesebben lesz elköltve, az biztos. Amúgy meg, ez is szemét, az is szemét.

 

Címkézve:

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat