Home / Kultúra / Amerikában áll a kőbányai Lechner-templom mása

Amerikában áll a kőbányai Lechner-templom mása

Arról van szó ugyanis, hogy aki Amerikába indul, s véletlenül South Norwalkba jut, ne lepődjön meg, ha egy vasárnap így kiált fel: mintha Pesten járnék, а X. kerületben, mi ez, álom, játék, valóság? Nem játék és nem álom…” 

– Pesti Napló, 1910. május 17., 10. oldal.

A Connecticut állambeli South Norwalk-i St. Ladislaus templom tervezője nem volt eltitkolva, mint az újlipótvárosi Mintakészítők Otthonáé, sokkal inkább elfeledve volt, mintegy 100 éven át. Ritkaságszámba megy, hogy egy amerikai templom egy nemzetközileg is elismert építész tervei alapján készüljön el. South Norwalk legmagasabb pontján, három kilométerre az Atlanti-óceántól felépült St. Ladislaus római katolikus templom ugyanis Lechner Ödön kéznyomát is magán viseli.

 

Ugyan pár magyarországi építésztörténész ismeri az épületet, de a köztudatba sohasem került be ezen Lechner műveként számon tartott alkotás. Ezzel szemben a helyi amerikai magyar diaszpóra és egyházközség ismeri a templom történetét és Lechner Ödön angol nyelvű Wikipédia oldala is említi.

Az épület történetét Bolla Zoltán írta meg az Urbanistára, akinek néhány hete jelent meg a magyarországi art decót bemutató színes albumának második kötete.

Olvassa tovább az index.hu oldalon, érdemes


Ezt már olvasta?

https://fovarosunk.info/2018/05/31/uj-elmenykozpont-nyilik-budapesten/

Címkézve:

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Rágcsálók okozta károk

Szponzorált tartalom A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: Fizikai károk: 1, Elektromos

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat