Formai hiba miatt érvénytelenek a kilakoltatások a Bihari úton. Egyenlőre

A Bihari utcai szociális bérház lakásait néhány éve újították fel 600 millió forintból, ám ekkor a leromlott állapotú épület szerkezetéhez nem nyúltak hozzá (a rekonstrukcióra kiírt közbeszerzésről időközben kiderült, hogy bűncselekménygyanús volt), az pedig mostanra megroggyant.

Az önkormányzat életveszélyesnek nyilvánította a házat, és most kiköltözteti a bérlőket, elvileg akinek nincs tartozása, az kap normális cserelakást, de többen jelezték, hogy bár nincs hátralékuk, utcára kerülhetnek. A 444 riportja szerint például akad a házban olyan hátralékkal nem rendelkező kisgyerekes anya, akinek még rosszabb állapotú házban ajánlottak cserelakást, ezért nem fogadta el, azóta jogcím nélküli lakónak számít és dupla bérleti díjat kell fizetnie.

A Bihari utcaiak egyébként nem szívesen költöznek el máshova, beszámolóik szerint a házban a helyzethez képest jó körülmények jöttek létre, ráadásul többen úgy költöztek be, hogy vállalták a kapott lakás belső felújítását, így tetemes energiát és pénzt fordítottak a bérleményre.

Információink szerint a moratórium lejártával rögtön megkezdték a kilakoltatási végzések postázását a Bihari utcába. A házban lakóknak a lakhatási jogokkal foglalkozó Utcajogász csoport, és a Város Mindenkié aktivistái próbálnak segítséget nyújtani, az AVM-től úgy tudjuk, van olyan, aki már meg is kapta a végzését, de az érvénytelen volt formai hiba miatt, ezzel most nyertek egy kis időt az első kilakoltatásig.

Index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük