A valóság

Arold Péter Hírek X. kerület

Egyre több kormányközeli média, újság és portál hangos azokról a „hírekről” hogy az ellenzék kezébe kerül önkormányzatok elkezdték sütögetni a saját pecsenyéjüket. Ellenben a valóság a következő.

Mint ahogy Budapest több kerületében, úgy Kőbányán is az a hír járja, hogy az új testület, mely javarészt az ellenzékből tevődik össze, már a kocsihasználaton, bizottsági tagságon és az alpolgármesteri székek megnövelésén vitatkozik. De nem.

Egy, a helyzetet és a szereplőket jól ismerő informátorunk a következőt közölte portálunkkal.

Egyre több rosszindulatú pletyka jelenik meg más kertvárosi oldalon, így szeretnék néhány kérdést tisztázni. Elsősorban azt, hogy az új képviselőtestület nem akarja a tiszteletdíjukat megduplázni. Arról van szó, hogy az eddigi 120 ezres alapjövedelmet felemelnék 150 ezerre, de ez sincs eldöntve, hiszen a testület jogilag csak ezen a héten áll fel. Egyébként erre a Fidesz által hozott törvények adnak kötelezőerejű módot. Az alpolgármesterek számát négyre kívánják emelni, mivel az eddigi csak fideszes alpolgármesterek mellé – az ellenzéki többség miatt – a több pártnak is joga van. A szolgálati gépkocsik számát pedig éppen hogy csökkenteni akarják, mert eddig nyakra-főre használták még azok is, akik két villamosmegállóra laktak. A bizottságok számát pedig azért akarják megemelni, mert az eddigi összevonások csak hatalmi központosítást eredményeztek, és így nem fedték le a valós problémaköröket.

Az alakuló ülés pedig csütörtökön, november 7-én reggel lesz.

 

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és