2016. november 12-étől (szombattól) 21-éig (hétfőig) változik a közlekedés a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos vonalán, mert villamospályát keresztező útátjáró építését vé...
Rekordszámú, mintegy ezerhétszáz fát ültet budapesti közterületekre ősszel a Főkert Nonprofit Zrt. – közölte a cég pénteken az MTI-vel. A korábbi őszi faültetések mértékét m...
Baleset törtét a Jászberényi úton Legényrózsa utca közelében a késő délutáni órákban. Három személygépkocsi, eddig ismeretlen okokból okozott galibát, amihez két tűzoltó rohamko...
Az Új köztemető környékén október 29. és november 1. között megnövekedett forgalomra lehet számítani, a halottak napja miatt. A csatolt dokumentumban részletes információkat olvashatna...
Karácsony Gergelyéket az összes kerület lenyomta. Kőbányán történik a legtöbb fejlesztés a fővárosi kerületek közül, míg Zuglóban a legkevesebb – derült ki az Origo által kész...
A Fővárosi Vízművek Zrt. 2016. október 18-án 7:00 óra és 19:00 óra között a Belvárosi főnyomóvezetékeinek szokásos évi öblítését végzi. Ezen időszak alatt Kőbányán időszako...
A Kőbányai Önkormányzat 2011-ben adta át a Száva utca felújításának I. ütemét. A felújítás folytatódik, a jelenlegi beruházás keretében a Száva utca, Szállás utca és Basa utca k...
Ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak a Népliget bokros területén csütörtökön nem sokkal dél előtt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség h...
Csütörtök este avatták fel az MTK új stadionját, Orbán Viktor is beszédet mondott. Hajdú B. István konferálta fel a miniszterelnököt és Deutsch Tamást, az MTK elnökét, a közönség m...
Szakadó esőben emlékeztek a kőbányaiak az aradi vértanúkra, október 6-án az Új köztemetőben, a ’48-as hősök sírjai mellett. Ünnepi beszédet tartott Kőbánya polgármestere, Kovács...
A Törekvés SE megújult kis vívótermét Kovács Róbert polgármester adta át október 6-án a Kocsis Sándor Sportközpontban. A Bihari úti sporttelepen történt fejlesztés alkalmával a Kőb...
Mindkét irányban lezárták a Hungária körutat a Hős utcánál a fővárosban csütörtök délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán. Az Országos Rendőr...
A rendőrség kommunikációs szolgálata megerősítette, hogy elfogták azt a férfit, akit a kőbányai gyilkosság miatt kerestek. Az ügy részleteiről azonban egyelőre nem tudtak többet m...
Befejezéséhez közelít az új Hidegkuti Nándor Stadion építése, már a székeket szerelik be. A Sporting Lisszabon csapatával szervezett nyitó mérkőzés október 13-án, csütörtökön les...
„Mivel magam is elváltam, néhány társkereső oldal segítségében reménykedve, mint egyfajta kétlábú árucikket, én is meghirdettem magam. Első képeimet alig hogy feltettem, Adoni...
A bérbevehető lakások listája: 1. a Budapest X., Gyakorló köz 5. fszt. 1. szám alatti, 39210/42/A/64 helyrajzi számú, 51 m² alapterületű, 1+fél szoba, összkomfortos lakás 2. a Budapest...
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évben is biztosítja a fiúgyermekek számára a Humán Papillómavírus által o...
2016. augusztus 30-án elkezdődik és várhatóan november végéig tart a X. kerületi Kápolna utca Liget tér és Kápolna tér közötti, több mint 500 méteres szakaszának felújítása. A mun...
Az M3-as metró 2016. szeptember 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap) rövidített útvonalon, Újpest-központ és a Deák Ferenc tér között jár pályakarbantartás miatt. A Deák Ferenc té...
A Kőbányai Önkormányzat ingyenes kiadványát keresse a postaládájában, vagy a Kőbányai Polgármesteri Hivatal aulájában. Köszönjük érdeklődését! A kiadvány a képre kattintva is ...
Az önkormányzat tanévkezdési támogatás biztosításával kíván segítséget nyújtani a kőbányai iskoláskorú családoknak a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek a csökkentéséhez. ...
2016. augusztus 13-ától 28-áig a 24-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Nagyvárad tér M között közlekedik, a Keleti pályaudvar M és a Nagyvárad tér M között pó...
Szabóné K. Monikának hívnak (szakirányú végzettségeim: bérügyintéző, mérlegképes könyvelő). Számtalan szakmám közül a könyvelés áll hozzám a legközelebb. 17 éves tapasztalat...