Pornót vetitettek a stadionpróba közben
Csütörtök este avatták fel az MTK új stadionját, Orbán Viktor is beszédet mondott. Hajdú B. István konferálta fel a miniszterelnökötElolvasom
Az aradi vértanúkra emlékezve
Szakadó esőben emlékeztek a kőbányaiak az aradi vértanúkra, október 6-án az Új köztemetőben, a ’48-as hősök sírjai mellett. Ünnepi beszédetElolvasom
Vívótermet avattak a Törekvés SE telephelyén
A Törekvés SE megújult kis vívótermét Kovács Róbert polgármester adta át október 6-án a Kocsis Sándor Sportközpontban. A Bihari útiElolvasom
Mindkét irányban lezárták a Hungária körutat a fővárosban egy gyanús csomag miatt
Mindkét irányban lezárták a Hungária körutat a Hős utcánál a fővárosban csütörtök délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ aElolvasom
Gyilkosság a Harmat utcában
A rendőrség kommunikációs szolgálata megerősítette, hogy elfogták azt a férfit, akit a kőbányai gyilkosság miatt kerestek. Az ügy részleteiről azonbanElolvasom
Október 13-án nyit az új MTK stadion
Befejezéséhez közelít az új Hidegkuti Nándor Stadion építése, már a székeket szerelik be. A Sporting Lisszabon csapatával szervezett nyitó mérkőzésElolvasom
A legravaszabb társkeresőkről szabadon – Adorján Gyula írása
„Mivel magam is elváltam, néhány társkereső oldal segítségében reménykedve, mint egyfajta kétlábú árucikket, én is meghirdettem magam. Első képeimetElolvasom
Újra lehet kőbányai bérlakásokra pályázni!
A bérbevehető lakások listája: 1. a Budapest X., Gyakorló köz 5. fszt. 1. szám alatti, 39210/42/A/64 helyrajzi számú, 51 m² alapterületű,Elolvasom
Védőoltás Program
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évben is biztosítja a fiúgyermekek számára a HumánElolvasom
Megújul a X. kerületi Kápolna utca Liget tér és Kápolna tér közötti szakasza
2016. augusztus 30-án elkezdődik és várhatóan november végéig tart a X. kerületi Kápolna utca Liget tér és Kápolna tér közötti,Elolvasom
Pótlóbuszok járnak az M3-as metró helyett a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között a szeptember 3-4-ei hétvégén
Az M3-as metró 2016. szeptember 3-án és 4-én (szombaton és vasárnap) rövidített útvonalon, Újpest-központ és a Deák Ferenc tér közöttElolvasom
Megjelent a Kőbányai kutyás kalauz
A Kőbányai Önkormányzat ingyenes kiadványát keresse a postaládájában, vagy a Kőbányai Polgármesteri Hivatal aulájában. Köszönjük érdeklődését! A kiadvány a képreElolvasom
Tanévkezdési támogatás a kőbányai iskolások részére
Az önkormányzat tanévkezdési támogatás biztosításával kíván segítséget nyújtani a kőbányai iskoláskorú családoknak a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek a csökkentéséhez. MindElolvasom
Pályafelújítás miatt változik a 24-es és a 28-as villamos közlekedése augusztus második felében
2016. augusztus 13-ától 28-áig a 24-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Nagyvárad tér M között közlekedik, aElolvasom
Könyvelés egyéni vállalkozóknak
Szabóné K. Monikának hívnak (szakirányú végzettségeim: bérügyintéző, mérlegképes könyvelő). Számtalan szakmám közül a könyvelés áll hozzám a legközelebb. 17 éves tapasztalatomElolvasom
IX. Kőbányai Rendvédelmi Nap
Augusztus 27-én, szombaton az Óhegy parkban IX. Kőbányai Rendvédelmi Nap A rendezvény fővédnöke: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere 09.30 Zenevarázs –Elolvasom
Nyári nyitva tartás a Kőrösiben
A művelődési ház nyitva tartása július 11-től veszi kezdetét, az alábbiak szerint: Hétfő, szerdai napokon: 8.00-20.00 Kedd, csütörtöki napokon: 12.00-20.00Elolvasom
Személyi sérüléssekkel járó balaset történt tegnap a X. kerület határában
Személyi sérüléssekkel járó balaset történt tegnap a X. kerület határában, a Keresztúri út és Határmalom utcai kereszeteződésnél. Információink szerint háromElolvasom
Befejeződött a felújítás
Befejeződött a közvilágítás felújítása Kőbányán a Kertvárosban. Az ideje múlt hagyományos világítótesteket lecserélték az új LED fényforrás technológiára, ezzel teljesenElolvasom
A förtelmes Köki Vörös Attila írása
A szombati esőzésben ismét volt szerencsénk Kőbánya-Kispest állomáson eltölteni egy kis időt. Mindenki tudja, hogy eső idején külön élmény azElolvasom
Carpe diem. Adorján Gyula novellája
A szélvédőmön kopogtató esőcseppek erősödni látszó tánca ellenére, egyre vidámabban énekeltem. Rádióm néha el-elhalkult, ahogy a közeli vonatsínek feletti vezetékekElolvasom
Szemét helyzet a Salgótarjáni utcában
Sajnos évek óta változatlanul zajlik az illegális szemetelés a Salgótarjáni utcában: az ott lakók tapasztalata szerint arra járó autósok dobjákElolvasom
Igazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban július 11-től augusztus 5-ig
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 6/2016. (III. 24.) önkormányzati rendeletében a BudapestElolvasom