Home / Környezetvédelem / Két napra megnyitja kapuit a Kőbányai víztároló

Két napra megnyitja kapuit a Kőbányai víztároló

Víz Világnapja 150 éves boltívek között

Március 22-én emlékeznek meg világszerte a Víz Világnapjáról. Hagyományainkhoz híven a Fővárosi Vízművek egy létesítményének megnyitásával várja a víz, az ivóvíz-szolgáltatás háttere iránt érdeklődőket.

Ezúttal a fővárosi ivóvízellátó rendszer egyik leglátványosabb létesítménye, a Kőbányai víztároló medence nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az olasz mesteremberek által hazai téglából épített és a mai napig kifogástalanul üzemelő hatalmas csarnokok oszlopaikkal, téglaboltozatos födémükkel háromhajós templom hatását keltik. Kétemeletnyi magas építészeti mű, melyet 1970-ben további négy, 5000 m3-es medencével bővítettek. A patinás épület nyugalmat áraszt és szökőkútszerű levegőztetőinek köszönhetően egzotikus benyomást kelt a látogatókban. A vízellátás legrégebbi, még ma is működő, káprázatos létesítménye a X. kerületi Ihász utca 29. szám alatt található. A medencének helyet adó terület pedig ősfáival, növényritkaságaival arborétum benyomását kelti.

A medence 1869–71 között épült az első pesti vízmű részeként. Az intézményes vízellátás 1868-ban kezdődött Pesten. A mai Kossuth téren állt az első szivattyúház, az ellennyomó víztároló medencét pedig a kőbányai Ihász utcában létesítették. A medencét a városon kívüli dombon, Kőbányán, kétszer 11 500 m³ tárolótérfogattal építették. Bár Pest-Buda-Óbuda egyesülésével a főváros csak 5 év múlva jött létre, és a vízmű is csak Pestet szolgálta ki, mégis teljes joggal számíthatjuk innen a Fővárosi Vízművek fennállását.

 

Március 22-én az iskolai csoportokat várjuk
Március 22-én, szerdán 8.00 és 15.00 óra között főként az iskolai csoportokat várják munkatársaink, akik a félóránként induló turnusokban szakmai előadás keretében mutatják be a létesítményt. Erre a napra előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni kizárólag az agnes.kokai@vizmuvek.hu e-mail címen lehet. A csoportokat a regisztráció sorrendjében osztjuk be.

Március 25. elsősorban a családoké
Március 25-én, szombaton 10.00 és 16.00 óra között családi programmal készülünk. Ezen a napon látogatóink önállóan barangolhatnak a létesítményben, de munkatársaink természetesen akkor is az érdekelődők rendelkezésére állnak, ha valaki akár a budapesti vízellátásról, akár magáról a létesítményről szeretne tájékoztatást kapni. A programot fegyveres biztonsági őreink és a város alatt húzódó 5000 kilométernyi vízhálózatot üzemeltető kollégáink bemutatója egészíti ki és teszi valódi hétvégi családi kikapcsolódási lehetőséggé. Látogatóink a víztárolót regisztráció nélkül látogathatják.

A létesítmény megközelítése tömegközlekedéssel ajánlott, mert a parkolás a környéken nehézkes. Az Örs Vezér tere és Kőbánya-Kispest felől a 85-ös, Kőbánya Alsó Vasútállomás felől a 185-ös busszal, míg a Puskás Ferenc Stadiontól a 95-ös, a Kápolna tértől a 217-es busszal érhető el.

Forrás és még több fotó a Fővárosi Vízművek Facebook oldalán

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és