Home / Kék hírek / Százmilliókat költ Kőbánya a közbiztonságra

Százmilliókat költ Kőbánya a közbiztonságra

Kőbánya önkormányzata már több éve kiemelten kezeli a közbiztonság kérdését: évente százmilliókat fordít az állampolgárok biztonságérzetének növelésére. Radványi Gábor alpolgármester a Rádió Orienten elmondta, albérleti támogatást biztosítanak a fiatal rendőröknek, növelik a rendőrség és a katasztrófavédelem járműállományát, folyamatosan fejlesztik a térfigyelő kamerákat, emellett szorosan együttműködnek a kerületi polgárőrségekkel.

A kerületben jelenleg három polgárőr egyesület működik. A Wolf Polgárőrség tevékenységét az önkormányzat évi 4,5 millióval segíti. Ezt a támogatást fejelték meg februárban egy új szolgálati autó átadásával is – emelte ki Radványi Gábor alpolgármester. Hozzátette, a Wolf elsősorban helyszínelést biztosít, segédkezik a forgalomirányításban, a rendőrséggel közösen járőrözik, illetve tűzvédelmi feladatokat lát el Kőbányán.

Az Óhegy Polgárőr Egyesület kizárólag az óhegyi területre koncentrál, tagjai többnyire nyugdíjasok – mondta Radványi hozzátéve, ezen a területen a fás területek miatt van szükség a folyamatos járőrözésre. Az Alfa Polgárőr Egyesület a Gergely utca és a Gyömrői utca területét látja el. Számukra irodahelyiséget és diszpécser központot biztosít az önkormányzat.

wolfcsoport

Visszaszorultak a bűncselekmények a kamerák miatt

Az önkormányzat minden évben ötmillió forintot biztosít a lépcsőházi kamerapályázatra – hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette, a program nagyon sikeres: a legfrissebb rendőrségi adatok szerint a 10. kerületben történik a legkevesebb társasházi lakásfeltörés és besurranó rablás.

A társasházi kamerákat emellett a száz kamerából álló térfigyelő rendszer egészíti ki. Radványi Gábor kiemelte, a rendszer bevezetését követő egy évben harmadára csökkent a bűncselekmények előfordulása az Újhegyen. ‘Nem olcsó, de a közbiztonságunk érdekében mindenképpen költenünk kell rá’ – rámutatott, a jövőben tovább fejlesztik az óhegyi kamerákat.

Hozzátette, mindezek mellett albérleti támogatást biztosítanak a fiatal rendőröknek, továbbá növelik a rendőrség és a katasztrófavédelem járműállományát.

Forrás: wolfcsoport.hu

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem lesz ellátás a kórház őrzőjében

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott. Dr. Kunetz Zsombor MBA Ez egy elég rossz hír, az Uzsoki Utcai Kórház eddig azért még működőképes volt, most egy alapszakmai ellátás szűnik meg ott

Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az

Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetében

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat véleményezési jogot biztosítana a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a szakmai-etikai szabályok felett, amelyek megalkotásának jogát egy friss kormányzati törvényjavaslat

Ez mennyire normális?

Arold Péter A hatalom félelmei közé beidegződött rezdülés minden olyan, amiről úgy gondolják ellenük szól. Persze ellenük szól, de nem valaki, vagy valakik irányított akarata miatt. A MOK megunta a totojázást és 8 ezer orvos tette letétbe felmondását, ha nem történnek hathatós lépések az egészségügyben. A kormány azonnali reakciója máris Gyurcsányra keni az egészet és